Női és férfi szerepek – á la carte

A hagyományos női-férfi szerepek változása, a családmodellek átalakulása, a nők munkaerőpiaci helyzetének változása, mind állandó vitatéma. Ki így látja, ki úgy, de abban sokan egyetértünk, hogy egy nő számára olykor több a betöltendő szerep, mint amit a nap 24 órája elbír.


Ugyanakkor úgy érzem, hogy az egyenjogúság jegyében vagy inkább arra hivatkozva hajlamosak vagyunk az általunk betöltendő nő-, anya-, feleség-, munkaerő-, háztartásbeli-, stb. szerepeket áldozatként megélni, miközben valójában rajtunk áll, hogyan alakítjuk ki ezek arányát, hol kérünk segítséget, hogyan osztjuk fel az otthoni teendőket.

A megoldást én abban látom, hogy, mint az élet sok más területén, ebben a témában is sokat lendítene előre, ha a KELL-t lecserélnénk LEHET-re. Ha a kezünkbe vennénk az irányítást, és a társadalmi normák, elvárások korát felváltaná az a hozzáállás, hogy a saját mikrokörnyezetem egyensúlyára törekszem. Engedjük el végre, hogy mit gondol a másik anyuka a játszótéren, hogyan csinálták a szüleim anno vagy hol tartanak épp a barátnőim a családalapításban vagy önmegvalósításban. Nem az a fontos, hogy mit gondol a nagyszerű magyar zenész (akinek egyébként halvány lila segédfogalma sincs a családod hétköznapjairól) a női princípiumról. A lényeg a te és a családod személyes jólléte. És nem anyagi jólétre gondolok.

A női létből adódó szerepeim között jogom van úgy lavírozni, ahogy az nekem megfelel, kiegészítve azzal, hogy ha párkapcsolatban, családban élek, akkor azért a másik félnek is van ebbe némi beleszólása.

A nőnek lehetősége van arra, hogy az egyes szerepek közötti arányokat úgy alakítsa, hogy a maga egyensúlyát megtalálja. Egyszerűen lehetetlen segítség nélkül tökéletes anyaként működni, miközben 100%-ban ott vagyok, mint megértő és szerető feleség, napi 8 órában dolgozom, egyedül rendben tartom a háztartást, eljárok sportolni, mert az egészséges életmód is a mindennapok része, időt szakítok a kikapcsolódásra, a lelki feltöltődésre és még sorolhatnám, mi minden a “teljes élet” része.

Ugyanakkor azt látom, hogy ez a fajta maximalizmus nem feltétlenül külső elvárás, hanem belső kényszer sokunk részéről. Pedig igenis jogom van a szerepeimet addig a pontig ellátni, amíg azt egészségesnek érzem, jogom van segítséget kérni és elfogadni is. Jogom van dönteni!

És ha párkapcsolatban, házasságban, családban élek, akkor jogom van az egyes szerepeket illetően a párommal szemben is elvárásokat támasztani. És bizony neki is joga van ahhoz, hogy velem szemben elvárásai legyenek. Ezzel az égvilágon semmi gond nincs, amíg ezek az elvárások találkoznak, megbeszélhetőek és nem okoznak visszafordíthatatlan károkat, feszültséget.

Ha az anya felsővezetőként szeretne kiteljesedni és a férje ebben támogatja azzal, hogy rugalmasabb munkát vállal, jobban kiveszi a részét a gyereknevelésből vagy a háztartásból, és ez mindkettőjüknek jó így, akkor a sztereotípiák alapján azt mondjuk, a férj papucs, a nő pedig karrierista. Valójában meghoztak egy közös döntést, ami tiszteletreméltó. 

Ha az anya szülés után hosszú évekig otthon marad, hogy a gyerekeket nevelje és a családi hátteret biztosítsa, sokan azt gondolják, nem csinál semmit. Pedig ők valószínűleg a hagyományos szerepekben érzik jól magukat, apa a kenyérkereső, anya pedig ellátja az otthoni teendőket, ami semmivel sem kisebb értékű munka egy bejelentett napi 8 órás melónál.

A két példa között végtelen variáció lehetséges, a legfontosabb az lenne, hogy ne a külvilágnak akarjunk megfelelni, valamint hogy legyen kommunikáció a felek között, hogy mit tudok és szeretnék adni és kapni.

Nem szabad elfelejteni, hogy ez egy kétoldalú szövetség. Akkor tudtok jól működni az általatok választott szerepekben, ha mindenki a helyén van. Ha elvárod, hogy a férjed rendszeresen besegítsen a háztartásban, gyereknevelésben (vegyen át a női szerepekből), viszont sosem engeded pl. hogy kiengedje a gőzt a haverokkal (elveszel a férfi szükségleteiből), akkor hosszú távon borulhat a bili és esetleg máshol keresi meg az elveszett férfiasságát. Ugyanígy, ha házi robottá válsz és nőként egyre kevésbé veszel részt a kapcsolatban, nyilván előbb-utóbb mindkettőtöknek hiányozni fog valami.

Érdemes arról rendszeresen beszélgetni, hogy ki, hogy érzi magát, mit szeretne rövid-, közép- és hosszútávon és ezeket a célokat hogyan tudjuk összehangolni, hogy végül mindig egy irányba evezzünk. Ha erre odafigyelünk, a külső kisördögök hangjára pedig kevésbé, akkor sokkal könnyebb lesz a hétköznapokat menedzselni és a szerepeinket kötelezettség helyett lehetőségként megélni.

Add A Comment